Bár a fenyőrügy gyűjtésének ideje még nem érkezett el, a belőle készült gyógyhatású szirup azonban mostanság kap főszerepet. Ez ugyanis az egyik legjobb természetes köptető és hurutoldó, melyet már a népgyógyászatban hosszú ideje alkalmaznak köhögés, hörghurut és asztma esetén is.
Gyermekek számára is könnyen adható, hiszen nem jelent problémát a lenyelése és finom, édes íze miatt szívesen fogyasztják a kicsik.
A fenyőrügy elnevezés kissé talán megtévesztő lehet, mert a rügy szó hallatán általában valamilyen bimbószerű képződményt társít hozzá az ember. Fenyőrügyként azonban a fiatal hajtásvégeket, friss, világoszöld hajtásokat kell érteni, melyeket március végétől májusig célszerű gyűjteni.
A fenyőfa szinte minden része használható gyógyászati célra, de leggyakrabban illóolaját és fiatal hajtásvégeiből készített kivonatokat, főzeteket alkalmazzák, elsősorban légúti megbetegedések gyógyítására. Emellett azonban számos más területen is rendelkezik gyógyhatással, nézzük, mi mindenre is jó!
A fenyőrügyek jótékony hatásai
- Immunerősítő hatású: a fenyőrügyek bővelkednek C-vitaminban és ásványi anyagokban, így támogatják az immunrendszer védekezőképességét. Általános erősítőként kiválóan alkalmazható.
- Emésztési panaszok, étvágytalanság ellen: a fenyőrügy sok keserű anyagot tartalmaz, melyek fokozzák az étvágyat, támogatják az emésztési folyamatokat, a máj és epe működését.
- Gyulladáscsökkentő: a fenyőrügyben számos cserzőanyag található, melyek fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatásúak. Belsőleg és külsőleg is alkalmazható különféle gyulladásokra. Külsőleg elsősorban zsíros bőr, aknék, pattanások kezelésére, korpás és zsírosodó hajra, belsőleg ízületi gyulladások és az emésztőrendszer gyulladásaira van jótékony hatással.
- Köhögésre: a fenyőfélék leginkább a légzőszervi megbetegedésekre hatnak kedvezően, ezért is telepítik a tüdőszanatóriumokat fenyőerdők mellé. Erős illóolaja frissíti és fertőtleníti a levegőt, oldja a letapadt nyákot, segíti annak felköhögését, könnyíti a légzést, tisztítja a légutakat. Gyulladáscsökkentő hatásával gyorsítja a légúti fertőzések gyógyulását, enyhíti a torokszárazságot, torokirritációt. Asztmásoknak is ajánlott.
- Reuma ellen: az ízületi gyulladásokra főként külsőleg használják bedörzsölőként vagy masszázsolajként a fenyőfélék illóolaját, vérkeringésfokozó és gyulladáscsökkentő hatása miatt. Belsőleg a fenyőrügyszirup szintén hatásos gyulladáscsökkentő, mely segíti az ízületi és reumatikus panaszok enyhítését.
- Vizelethajtó: a fenyőrügyek kivonatai alapvetően is antibakteriális hatásúak, fertőtlenítő tulajdonságukat tovább fokozza enyhe vizelethajtó és vértisztító hatásuk. Méregtelenítő kúrák kiegészítéséhez, köszvény és reuma esetén, szív- és érpanaszoknál is hatékonyan felhasználható.
Hogyan alkalmazzuk a fenyőrügy szirupot?
Ha valaki attól tartana, hogy amolyan igazi gyantás fenyőízzel találkozik, akkor azt megnyugtatom, hogy nem így van. A zsenge rügyeknek még nincs olyan erőteljes gyanta aromájuk, de azért kissé fanyar ízű főzet készíthető belőlük. A fenyőrügy szirup cukorral készül, ezért az édesség harmonizál benne. Remekül fogyasztható akár önmagában kanalazva, vízzel felengedve szörpként, és akár teába téve is. Gyermekeknek 2 éves kortól adható, és külön öröm, hogy édes íze miatt ők is szívesen fogyasztják. Cukorbetegeknek azonban magas cukortartalma miatt nem ajánlott!
Köhögés és légúti megbetegedések esetén leghatékonyabb önmagában, napi 3×1 teáskanálnyit bevenni belőle étkezések előtt fél órával. A szirup sűrű, így könnyen megtapad a torok nyálkahártyáján, mintegy bevonatot képezve rajta. Óvja a kiszáradástól és a további kórokozók megtapadásától. Helyileg kifejti gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatását, segít a letapadt váladék feloldásában.
Teába téve finom ízt ad, ugyanakkor jótékony hatásait is kifejti a szervezetben. Vigyázni kell azonban, hogy a tea ne legyen túl forró, amikor a fenyőrügy szirupot beletesszük, mert a magas hőtől a benne lévő vitaminok és ásványi anyagok jelentős része elveszhet.
Szörpként és jeges teaként: Ízlés szerinti vízmennyiség hozzáadásával finom üdítő ital készíthető belőle, de ezt inkább a nyári hőségben alkalmazzuk és ne a téli megfázásos időszakban. Citrommal, mentával ízesíthetjük, hogy üdítő és szomjoltó hatását fokozzuk.
A Terézia mama nevével fémjelzett kistermelői Fenyőrügy Szirup hazai fenyőből készült, 100%-ban természetes anyagok felhasználásával. Nem tartalmaz tartósítószert, adalékanyagokat, színezékeket.
A Kistermelői Fenyőrügy szirupot ide kattintva rendelheted meg.
Szőlősi Adrienn