Tavaszi kankalin (Primula officinalis)

A kankalinfélék családjába tartozó növény aranysárga virágzata mézszerű, kellemes illatot áraszt. A levélrózsa közepéből kiemelkedő virágzati kocsány 10-20 cm magas, rajta a virágok ernyőbe csoportosulva állnak. A sárga virágok torkában öt narancsszínű folt van. Ezt a fajt, amelyet „valódi kankalin”-nak is hívnak, főként lomberdeinkben, hegyi kaszálókon találjuk. Az Alpok nyúlványain, hegyvidéki és alhavasi réteken honos a sugár kankalin (Primula elatior).
Hosszú szárán kénsárga virágai ernyőkben csüngenek, s csak enyhén illatoznak. (Nemcsak hazánkban védett, de már Ausztriában is a kipusztulás szélén áll.) A harmadik faj a cifra vagy füles kankalin, más néven medvefül (Primula auricula) alpesinövény, szigorúan védett és ezért ezt sem szabad leszedni. (A tavaszi kankalin régi magyar nevei közt ezeket találjuk; égikincs, gutaütésfű, Szent Péter kulcsa, szentgyörgyike. – Utóbbi a virágzás idejére utal – A ford.)
Egy társaságban azzal fordult hozzám az asztalszomszédom, hogy egyidejűleg részt vesz egy kúrán Gallspachban. Ez az utolsó reménye. Mivel azonban láthatóan eredmény nélkül ér véget a kúra, nem tudja,mitévő legyen. A legerősebb altatókkal sem tudott aludni. Sem a bécsi, sem a linzi ideggyógyászok nem tudtak segíteni a baján. Mikor este holtfáradtan ágyba kerül, olyan fájdalmat érez a lábában, mintha égő cigarettát nyomnának el rajta. Emiatt testileg-lelkileg teljesen kimerült és kétségbe van esve. Azt mondtam neki, hogy én tudok egy teát, amely nagyon jó álmatlanság ellen. De vajon segít-e azonnal a hosszú időn át szedett erős altatók ellenére is? – Kipróbálta.1976. december 7-én ismerkedtünk meg. Egy hét múlva felkerestem néhány barátját, akik már az ajtóban boldogan újságolták, hogy közös ismerősünk végre megint tud aludni.Egyúttal a lábfájása is megszűnt. A tea nagyon hamar visszaadta az egészségét és megszüntette idegi problémáit.
Kezelőorvosa el is kérte tőle ennek az álmatlanság elleni speciális teának a receptjét, ami a következő: 50 gramm kankalin, 25 gramm levendulavirág, 10gramm orbáncfű, 15 gramm komlóbarka, 5 gramm macskagyökér. Ebből a teakeverékből 1 púpozott teáskanálnyit leforrázunk 1 liter vízzel és három percig állni hagyjuk. Elalvás előtt isszuk kortyonként, amilyen melegen csak tudjuk. Szükség szerint kevés mézzel édesíthetjük. A teát előnyben kellene részesíteni az összes szintetikus altatóval szemben. Ezek ugyanis rombolják az idegrendszert, a tea viszont minden  idegi panaszt megszüntet.
Anyám egykor minden tavasszal szedett kankalint, mert tudta, hogy milyen nyugtató hatással van a szívre és az idegekre. A virágját gyűjtjük, a tőkocsányról lecsipegetve. Kneipp tisztelendő nagy híve volt a kankalinnak. Van egy kép róla, amelyen kankalinnal a kezében látható.
Vértisztító hatása révén kiválaszt minden olyan mérgező anyagot, amely köszvényt és reumatikus megbetegedést okoz.
Kneipp tisztelendő azt mondja: „Aki ízületi bajra és betegségre hajlamos (a köszvényt és a reumát érti ezen), az hosszabb időn át igyék meg napi egy-két csésze kankalinteát. A heves fájdalmak enyhülnek és idővel teljesen meg is szűnnek.”
A kankalintea azonkívül kitűnő ideg- és szíverősítő, mely csillapítja a migrént és az idegesfejfájást, kiválóan hat szívizomgyulladás, vízkór esetén és szélhűdés megelőzésében. Ha a gyökerét megfőzzük, mézzel keverjük, kitűnő teához jutunk, amely segít a hólyagkő elhajtásában.
A következő vértisztító tavaszi teakeveréket ajánlom figyelmükbe: 50 gramm kankalin, 50gramm bodzahajtás, 15 gramm csalánlevél, 15 gramm pitypang-gyökér.Egy púpozott teáskanál keveréket 1 liter vízzel leforrázunk és három percig állni hagyjuk. Napközben kortyonként két csészével fogyasztunk belőle. Esetleg kevés mézzel édesítjük. (Bodzahajtáson a fiatal, éppen felpattanó rügyeket értjük!) Kiváló gyógyszer szívpanaszok esetén a kankalinvirágból készített bor, melyet tavasszal magunk is elkészíthetünk. Friss kankalinvirággal lazán megtöltünk egy 2 literes üveget és valódi jó fehérbort öntünk rá, hogy a virágokat ellepje. Az üveget, bedugaszolva két hétig a napon tartjuk. Szívpanaszok esetén egy-egy kortyot iszunk a borból, amikor szükséges. Szívbetegek naponta 3 evőkanállal is megíhatnak belőle.

FELHASZNÁLÁSI MÓDOK
Teakészítés: 1 púpozott teáskanálnyi kankalint 1 liter vízzel leforrázunk, rövid ideig állni hagyjuk.
Bor: előállítását és felhasználását lásd a megfelelő szövegrészben!
Altató tea: a keverék összetételét és felhasználását lásd a szövegben!Vértisztító (tavaszi) tea: összetételét és felhasználását lásd a szövegben.

Forrás: Maria Treben- Egészség Isten patikájából
Kiadó: Duna Könyvklub Kft. Minden jog fenntartva
Képek: Maria Treben- Gesundheit aus der Apotheke Gottes

Megosztás:

További gyógynövények

Zsálya (Salvia officinalis)

Az ajakosvirágúak családjába tartozó növény, amelyet orvosi zsályának vagy kerti zsályának neveznek, Dél-Európából származik és minálunk kertekben termesztik. 30-70cm-re nő meg, lila virágai örvszerűen helyezkednek

Veronika (Veronica officinalis) Orvosi veronika

Amikor annak idején a rómaiak megszállták a germánok által lakott területeket, megismerkedtek a tősgyökeres germánok által legtöbbre becsült gyógynövénnyel, a veronikával. „Minden bajra jó orvosságnak”

Vérehulló fecskefű (Chelidonium május)

Ha az ember tudja, hogy régi füvészkönyvekben hányféle néven említik a vérehulló fecskefüvet – a magyar elnevezések közül a gódirc,cinadó, vereslőfű, aranyfű sokat sejtet-, akkor

Sárga árvacsalán (Lamium galeobdolon)

Nedves talajú erdőkben, árkok partján, kerítések mentén, cserjésekben, árnyékos, nedves helyeken nő mindenhol, ahol a csípős csalán is megterem. Április-májusban virágzik, hegyvidékeken később is. Hosszú

Pásztortáska (Capsella bursa-pastoris)

Ezt a mindenütt, utak mentén, réteken, ugarföldeken, árkokban, bozótosokban,szántóföldeken és veteményeskertekben előforduló, értékes gyógynövényt általában kellemetlen gyomnak nézik. Alighogy felhalmozódik valahol egy földrakás, különösen építkezések

Papsajtmályva (Malva neglecta-M. vulgaris)

A nagylevelű vagy erdei mályvának is többféle elnevezése él a nép ajkán; nagypapsajt,csúszóka, füdzőrózsa. Éppúgy gyógynövény, mint a kerek vagy kislevelű mályva, vagyis a papsajtmályva,